Ügyvédi munka

Az elmúlt években egyre többet beszélünk a gyermekek védelméről, a gyermekjogokról, és  arról, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét hogyan lehet gyermekbaráttá, gyermekközpontúvá tenni.

Mind voltunk gyermekek, így vannak gondolataink, elképzeléseink, emlékeink arról, hogy egy 18 éven aluli gyerek hogyan működik, mire van szüksége ahhoz, hogy jól legyen, és hogyan tudnak rá jól figyelni a felnőttek.

Az ügyvédi, jogászi szerepfelfogásunkat nagyban befolyásolja ez a tudásunk is, és nem csak az, amit az egyetemen, illetve később a gyakorlatban megtanultunk. Legyen szó büntetendő cselekményt elkövető, bántalmazást elszenvedő, áldozattá váló, vagy tanúként meghallgatott gyerekről, a mi szakmai munkánkat alapvetően meg fogja határozni az, hogy mit gondolunk a gyerekekről és arról, hogy milyen szükségleteik, jogaik vannak.

Képzés ügyvédeknek Dr. Gyurkó Szilviával

A 2022. szeptember 16-án  már második alkalommal rendezzük meg tréningünket, amelynek ezúttal a Szegedi Tudományegyetem ad otthont. Az egynapos képzésen három témakörét járjuk körbe ennek a nagy témának gyakorlati példákon, eseteken, tapasztalatmegosztásokon keresztül. S a nap végén ꟷ reményeink szerint ꟷ a résztvevők a jó gyakorlataikban megerősödve, még több tudással, új kommunikációs technikákkal felvértezve hagyják majd el a képzés helyszínét.

A szünetekben kávét, illetve ebédet szolgálunk fel.
A képzés az EU által támogatott, öt ország részvételével zajló CLEAR-Rights projekt része. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje: 2022. szeptember 5. 

Regisztráció

Kérjük, hogy amennyiben regisztrált, de mégsem tud eljönni, jelezze nekünk az [email protected] címen, hogy lehetőséget adhassunk további jelentkezőknek!

         

CLEAR-Rights is co-funded by the Justice Programme of the European Union (2014-2020)